Szavazás

14 kategóriában díjazzuk a legkülönbözőbb területeken tevékenykedő tartalomgyártókat. A legtöbb szavazatot kapó influencer elnyerheti a "Közönségkedvenc" díjat is.

Szavazok
✍️

Jelölés

Az idei évben a jelöltek állításában a hazai influenszer szakma meghatározó cégei és legnagyobb ügynökségei vettek részt, többek között a Social Guru, az Armadillo, a PFR Group, az Innowa, a Dot Creative, a Follow me és még sokan mások.

Az ő szakembereik összesített szavazatai alapján állt össze a jelöltek listája, akikre majd a közönség, a követőik és a zsűri szavazhat a következő időszakban.

🗳️

Szavazás

A legtöbb kategóriában a szakmai zsűri és a közönség szavazatai egyaránt számítanak, de egyes díjaknál csak a zsűri vagy csak a közönség dönt!

Válaszd ki a jelöltjeidet és véglegesítsd alul a “Küldés” gombbal!

📸 Top Instagram

Szavazás
Ebben a kategóriában olyan jelöltek szerepelnek, akik Instagramon kimagasló eléréssel rendelkeznek.Rendszeresen osztanak meg tartalmakat ezen a felületen, és szponzorált együttműködések keretében fizetett partnerségeik is vannak.

▶️ Top Youtube

Szavazás
Ebben a kategóriában olyan jelöltek szerepelnek, akik Youtube-on kimagasló eléréssel rendelkeznek.Rendszeresen osztanak meg tartalmakat ezen a felületen, és szponzorált együttműködések keretében fizetett partnerségeik is vannak.

🎬 Top TikTok

Szavazás
Ebben a kategóriában olyan jelöltek szerepelnek, akik TikTokon kimagasló eléréssel rendelkeznek.Rendszeresen osztanak meg tartalmakat ezen a felületen, és szponzorált együttműködések keretében fizetett partnerségeik is vannak.

💪 Health/Fitness

Szavazás
A Health and Fitness kategóriában olyan jelöltek találhatók, akik számára kiemelt jelentőséggel bír a sport és/vagy az egészséges életmód, melyet következetesen közvetítenek követőik felé. Tartalmaikban hangsúlyosan jelenik meg ez az életstílus, és szponzorált együttműködéseik is ennek szellemében, az egészséges életmóddal összhangban kerülnek kialakításra.

💄 Lifestyle Woman

Szavazás
Olyan női tartalomgyártót ismerünk el, aki változatos témakörökben – legyen az divat, szépségápolás, gasztronómia, vagy bármely más, számára kedvelt tevékenység – oszt meg értékes és releváns tartalmakat a mindennapokban.

👔 Lifestyle Man

Szavazás
Olyan férfi tartalomgyártót ismerünk el, aki változatos témakörökben – legyen az divat, szépségápolás, gasztronómia, vagy bármely más, számára kedvelt tevékenység – oszt meg értékes és releváns tartalmakat a mindennapokban.

🥗 Gastro

Szavazás
Ebben a kategóriában olyan tartalomgyártót díjazunk, aki csatornáin elsősorban ételkészítéssel, receptekkel és étteremajánlásokkal foglalkozik, továbbá ezen témákhoz kapcsolódó, releváns szponzorációkat is integrál tartalmaiba.

🎙️ Video Podcast

Szavazás
Ebben a kategóriában az elmúlt év kiemelkedő videó podcastját ismerjük el.

🌱 Brighter Future

Szavazás
A Brighter Future kategóriában olyan tartalomgyártót díjazunk, aki social média jelenlétével jelentős pozitív hatást gyakorol a követőbázisára, legyen szó természetvédelemről, az egészségről vagy a magunkra való odafigyelésről.

📺 From Social to TV

Szavazás
Ebben a kategóriában olyan tartalomgyártót ismerünk el, aki a social médiában szerzett népszerűsége révén a lineáris médiában is meghatározó szereplővé vált, és sikeresen átlépte a digitális platformok és a hagyományos média közötti határokat.

😎 Brand Builder

Szavazás
Ebben a kategóriában azt a tartalomgyártót díjazzuk, aki a social médiában megszerzett követőbázisát és ismertségét sikeresen használja fel saját márkájának kialakítására és népszerűsítésére, ezáltal kiemelkedő vállalkozói tevékenységet folytatva a digitális térben.

✈️ Travel

Szavazás
Ebben a kategóriában olyan tartalomgyártót díjazunk, akinek csatornája elsősorban az utazással kapcsolatos tartalmakra épül, vagy akiknél ez a téma kiemelt szerepet játszik a social média jelenlétükben. A jelölt esztétikus és informatív bejegyzéseket oszt meg követői számára, gyakran nyújt utazási ajánlásokat, és szponzorált együttműködései is szorosan kapcsolódnak ehhez a témakörhöz.

🚀 Rising Star

Szavazás
Ebben a kategóriában olyan tartalomgyártót ismer el a zsűri aki a közelmúltban vált a közösségi média meghatározó szereplőjévé.

🔥 Közönségkedvenc

Szavazás
A közönségszavazás során legtöbb szavazatot kapó tartalomgyártó - minden kategória minden jelöltje esélyes erre a díjra.

Az idei évben a jelöltek állításában a hazai influenszer szakma meghatározó cégei és legnagyobb ügynökségei vettek részt, többek között a Social Guru, az Armadillo, a PFR Group, az Innowa, a Dot Creative, a Follow me és még sokan mások. Az ő szakembereik összesített szavazatai alapján állt össze a jelöltek listája, akikre majd a közönség, a követőik és a zsűri szavazhat a következő időszakban.

Díjátadó

Nézd meg a díjátadó fellépőit, műsorvezetőit és pontos programját!

Zsűri

Szirmai
Gergely
Zsűrielnök
videóblogger, filmkritikus
Szirmai Gergely
Zsűrielnök

Szirmai Gergely filmkritikus, utazó riporter és twitch streamer, aki a netnemzet születésének hajnalán kezdett youtube videókat készíteni. Tizenöt éves karrierje valamiért képtelen véget érni, így még mindig lelkesen keresi az új formátumokat, műfajokat és platformokat. A TikTokot nem képes kitanulni, de ki tudja mit hoz a jövő.

Vida
Annamária
The Coca-Cola Company
senior brand manager
Vida Annamária
The Coca-Cola Company

Vida Annamária közgazdász tanulmányai után kezdett dolgozni a marketing és kommunikációs szakmában, az elmúlt 3 évben pedig a The Coca-Cola Company anyamárkájának hazai Senior Brand Managereként tevékenykedik. Szakmai karriere során számos nagy gyártó márkáinak kommunikációján dolgozott már, beleértve a Telenort, L’orealt, és a Heinekent. A Coca-Cola számára kiemelten fontos, hogy hiteles és hatékony kommunikációt folytasson a fiatalokkal, akik a márka legfontosabb célcsoportját jelentik. Az influencer marketing ennek a célkitűzésnek fontos pillérét jelenti, így Anna mindennapjainak része, hogy kövesse és formálja a hazai tartalomgyártók munkáját.

Tóth
Dorottya
DDB
kreatív igazgató
Tóth Dorottya
DDB

Dorottya azon 8 mázlista közé tartozik, akik éppen akkor kerültek a reklám közelébe, amikor két helyi kreatívigazgató úgy döntött, ingyenes szövegíróképzést indít. Szerencseszériája folytatódott, amikor első ügynökségi évében kijutott Cannes-ba Young Lionként; majd karrierjének következő évtizedében azon dolgozott, hogy megőrizze 24 éves kori, csillogó szemű lelkesedését a kreativitás iránt. Az évek során munkáit a Cannes Lions, a D&AD, a Clio Awards, a One Show, a London International Awards, a New York Festivals, a Golden Drum és az Epica is díjazta. A Creative LIAisons ’21-es és a The One Club Next Creative Leaders ’23-as osztályának büszke alumnájaként legtöbb munkaóráját annak szenteli, hogy olyasmit hozzon létre csapatával, amitől kicsit jobb érzés éppen Magyarországon kreatívnak lenni. A maradékban kéretlen SNL szkeccsekkel bombázza kollégáit. 2023 óta mindezért kreatívigazgatónak hívják.

Kovács
András Péter
Yettel
brand és marketing kommunikációs igazgató
Kovács András Péter
Yettel

Művészettörténészként diplomázott Londonban, vezetett kis fotóstúdiót és közben fotózott esküvőket a szigetországban, még jóval a Brexit előtt, amikor még talán az eső is kevesebbet esett. Itthon dolgozott televíziós műsorgyártásban, ügynökségnél (ACG) majd ügyféloldalon, a Budapest 2024 Olimpiai pályázat nemzetközi kommunikációján, és az RTL Magyarországnál. 8 évet töltött a Telekomban, ahol részt vett a vállalat márka pozícionálásának alakításában és a reklám és tartalom kommunikációs tevékenységben mint kommunikációs osztályvezető, majd szegmens vezető. Az összefogásában valósult meg a Marsra Magyar kommunikációs platform, amelynek szórakoztató fikciós lába jelenleg már a második évadánál tart és bejárta a Netflixet és a hazai nagy kereskedelmi tévék kínálatát is A Yettelhez idén márciusban csatlakozott, hogy egy mindenre elszánt csapattal közösen élettel töltsék meg Magyarország legfrissebb digitális telco márkáját és a hazai tehetségekkel együttműködve új lendülettel gazdagítsák a hazai telco piacot. Ebből a fél évből már igazi büszkeséggel tölti el többek között a Yepp termék bevezetése ahol hazai kreátorokkal dolgoztak együtt a kampányon, hogy a célcsoport számára a legrelevánsabban mutassák meg annak előnyeit.

Verebély
Marcell
RTL Magyarország
senior kreatív producer
Verebély Marcell
RTL Magyarország

2009 óta dolgozik az RTL Magyarországnál, kezdetben, mint produkciós gyakornok, mára viszont már, mint Senior Kreatív Producer. Hozzá tartoznak az olyan nagyszabású showműsorok, mint az X-Faktor, az Álarcos énekes, valamint a Sztárbox.

Sipka
Emese
Republic Group
head of content
Sipka Emese
Republic Group

Sipka Emese head of contentként a Republic Group egyik legdinamikusabban fejlődő üzletágát vezeti. Korábban a PS Creative Agency ügyvezetőjeként már 12 évvel ezelőtt bevonta a blogger és vlogger közösséget a kampányokba. Azóta több száz véleményvezérrel, content creatorral dolgozott együtt. Tartalom stratégia és content gyártói tapasztalatai mellett, a csapatvezetési és fejlesztési eredményeire legbüszkébb. Divíziójával az elmúlt években olyan márkák influencer stratégiáján és kampányain dolgozott, mint Etele Plaza, Gyermelyi, MediaMarkt, Hyundai, De'Longhi, Nutribullet, C&A, Mogyi és Cerbona.

Popovics
Adrienn
HELL ENERGY Magyarország
marketing igazgató
Popovics Adrienn
HELL ENERGY Magyarország

Popovics Adrienn 2016 októberétől kezdve a HELL ENERGY Magyarország Kft.-nél dolgozik, ami az első munkahelye a tanulmányai után. A pályafutását junior brand managerként kezdte, fő feladata az exportpiacokon való marketingtevékenységek végrehajtása volt. Azóta folyamatosan előrelépett a ranglétrán és a vállalat új márkáin is dolgozott. A felelősségi köre nőtt, de mindig az exportpiacok maradtak a fókuszban. 2020 augusztusában a vállalat operatív marketingigazgatója lett. Ebben a pozícióban kizárólag márkastratégiai kérdésekkel, médiafoglalásokkal és azok végrehajtásával foglalkozott, hiszen ekkoriban még a kreatív és az operatív marketingigazgató feladatköre különbözött. Emellett irányította az új piacra lépés marketingtevékenységeit is, amihez a múltbeli tapasztalatai nagy segítséget nyújtottak. 2024.01.01-től a vállalat marketingigazgatójaként dolgozik, és jelenleg több mint 60 ország marketingtevékenységéért felelős, valamint öt márkát irányít teljes körben.

Fischer
Gábor
TV2
programigazgató
Fischer Gábor
TV2

2014-ben csatlakozott a TV2 Csoport menedzsmentjéhez program stratégiai vezetőként. 2016 februárjától kábelcsatorna programigazgató, majd 2017. július 1-től a teljes TV2 Média Csoport programigazgatója. A legnagyobb hazai televíziós portfólió programstratégiájáért felel, ami jelenleg 14 csatornából áll. Irányítása alatt először a kábelportfólió, majd 2019. márciusában hosszú évek után a TV2 Csoport is megszerezte a piacvezető pozíciót a 18-59-es célcsoportban, amit azóta is őriz.

Márton
Szabolcs
Media Future
szakmai vezető
Márton Szabolcs
Media Future

Pályafutását a J. Walter Thompson budapesti irodájában kezdte, majd 7 éven keresztül irányította a Republic Group kreatív csapatát. Több, mint 15 évnyi reklámszakmai tapasztalattal a háta mögött 2023 óta az Indamedia csoportszintű ügyfélélmény igazgatója, a cég marketing-kommunikációs kiadványának, a Media Future-nek a szakmai vezetője és a Dialogue reklámügynökség kreatívigazgatója. Clio, kétszeres London International Awards, Epica, Golden Drum, Golden Hammer-díjas reklámszakember, előadó, mentor.

Fazekas
Soma
Index
marketingvezető
Fazekas Soma
Index

Több, mint 3 éve felel az Index marketing tevékenységeiért, amik az eddigi pályafutása legsokrétűbb és legizgalmasabb projektjeit hordozzák magukban. Büszke rá, hogy a cégcsoportban más-más területeken is számítanak a munkájára, többek között az idei évben sikeresen elindított rendezvényszervezési divíziójuk munkáját is támogatja. Közel két éve a Dialogue reklámügynökség portfólió igazgatói pozícióját is betölti, ahol a meglévő ügyfeleik elégedettségéért felel és az ügyfél portfólió bővítésében segíti az ügynökséget.

Média
partnereink

A díjátadó média partnerei az Index és a Media Future.

Kiemelt
támogaótink

A Creator Awards 2024 pénzügyi partnere az MBH Bank.

Támogatóink

A díjátadó további partnerei.

Csatlakoznál szponzorként az eseményhez?
Írj nekünk az [email protected] címre!

Gyakori kérdések

Mi alapján kerültek meghatározásra a kategóriánkénti jelöltek?

Az idei évben a jelöltek állításábana hazai influenszer szakma meghatározó cégei és legnagyobb ügynökségei vettek részt, többek között a Social Guru, az Armadillo, a PFR Group, az Innowa, a Dot Creative, a Follow me és még sokan mások. Az ő szakembereik összesített szavazatai alapján állt össze a jelöltek listája, akikre majd a közönség, a követőik és a zsűri szavazhat a következő időszakban.

Meddig lehet online szavazni?

Az online szavazás szeptember 23-án(hétfőn) indul és október 21-ig (hétfőig) tart.

Mikor lesznek kihirdetve a shortlistes-es tartalomgyártók?

A shortlistes tartalomgyártók november 4-én hétfőn kerülnek kihirdetésre.

Mikor derülnek ki a kategóriánkénti győztesek?

A kategóriánkénti győztesek a november 28-án, a díjátadón kerülnek kihirdetésre.

Kik a szakmai zsűri tagjai?

A szakmai zsűri tagjai: Szirmai Gergely (zsűrielnök, videóblogger, filmkritikus), Márton Szabolcs (Media Future - szakmai vezető), Popovics Adrienn (HELL ENERGY Magyarország - marketing igazgató) , Fischer Gábor (TV2 - programigazgató), Tóth Dorottya (DDB - kreatív igazgató), Sipka Emese ( Republic Group - Head Of Content), Fazekas Soma (Index - marketingvezető), Vida Annamária (The Coca Cola Company - Senior Brand Manager), Kovács András Péter (Yettel - Brand és Marketing Kommunikációs Igazgató), Verebély Marcell (RTL Magyarország -Senior Kreatív Producer).

Hogyan tudok jegyet vásárolni a díjátadóra?

A jegyedet a Funcode oldalán tudod megvásárolni, kattints a "Jegyek" fülre és ott minden további információt megtalálsz!

Van lehetőség élőben online követni a díjátadót?

A díjátadót nem lehet online élőben követni. Az eseményen személyesen a MOM Sportban van lehetőség részt venni, ahova a jegyeket a Funcode oldalán tudod megvásárolni.